2010. november 30., kedd

Megtanulunk egyedül aludni - 1. nap

Apa tegnap este bevitte Bencét aludni, letette az ágyába, és kijött diadalittasan, hogy alszik a gyerek! Mindezt leszűrte abból, hogy cirka 2 perc leforgása alatt Bence nem jött ki a szobából. Az már nem jutott el Apa tudatáig, hogy az eddig ringatva altatott fiúgyermekünk 100%, hogy nem fog hipp-hopp elaludni magától. Meg kell ugyanis tanítani rá. Az nem működik, hogy kedden még ringatjuk, szerdán pedig elvárjuk, hogy aludjon egyedül.
Végül az én megérzésem vált be, ahogy Apa bevonult TV-t nézni, az én kisfiam már kaparászott is az ajtón, ágyba fektetéstől számítva 7 perc múlva..

Visszavittem, elkezdtem ringatni a szokásos módon... 5 perc múlva még a pelenkáját próbálja a számba gyömöszölni, én pedig röhögés nélkül megállni...10 perc múlva elkezdi vakarni a fenekét is..15 perc múlva pislog rám elégedetten.. Én pedig elképzeltem magam 20 év múlva, hogy még mindig ringatom őt, és mondom neki, hogy mostmár aludj fiam, mert holnap diplomaosztó...
Miután ez a rémkép megjelent, eldöntöttem, hogy nincs kifogás, itt az ideje megtanítani a gyereket aludni!
Betettem hát az ágyába, és mellé ültem a földre. 5 perc, és a szeme még nyitva, de , mivel nem látok a sötétben, így erről tapogatás útján tudtam  meggyőzödni, ami azt eredményezi, hogy majdnem kinyomom a gyerek szemét... 10 perc múlva elkezdi basztatni a krokodil szemét, közben röhög... 
Odateszem a kezemet az arcához, és elképzelem, hogy az egész éjszakánkat így kitekeredve fogom tölteni...
Ekkor megfogja a kezemet, itt elöntenek az Anyai érzések, hogy de édes, kell neki a közelségem.. Ez tartott 1 percig, mert utána azonnal elkezdi rángatni a kezem, hogy vegyem fel. Eddig tartott az idill..
Fogom magam, és csüggedten ledőlök az ágya melletti, leesés esetén puffanás gátlására szánt szivacsra..
Gyerek felül. Én szólok, hogy feküdjön vissza. Szót fogad!! (Úristen! SZÓT FOGAD!). 
Amint ott fekszem, nekem közben eszembe jut, hogy Apának fogalma sincs arról, hogy hová tűnhettem, és lehet, hogy már kétségbe esve a rendőrséget hívja, vagy éppen a bulit szervezi, hogy végre eltűntem...
Ahogy ezt így lejátszom magamban, egyszer csak hallom, hogy a fiam máshogy szuszog.. Felülök óvatosan, megbököm a szemét, és rájövök, hogy ELALUDT! Egyedül, a saját ágyában, ringaminga nélkül!!
Így telt az első nap, mostmár nincs megállás, hajthatatlan leszek!

2010. november 23., kedd

Hétvégénk

Anna náthája mégsem az volt, aminek én néztem. A péntek éjszakát végig hányta, összesen 3-szor. Ágyneműk,pizsamák,alvós plüssök,ágytakaró,paplan,párna,mindez három garnitúrában, nem győztem mosni.
Másnapra lázas lett, de szerencsére a láz csak egyszer fordult elő, a következő éjszakát már végig aludta nyugodtan. 
Azóta már jól van, egyedül a köhögés maradt meg, így a héten nem viszem oviba. 

Azért szombaton megünnepeltük Apa szülinapját. Igaz, így Sógornőmék nem tudtak eljönni, nehogy a gyereke elkapják a betegséget, tehát szolid kis ünneplés volt, de sebaj :) 
Apának csináltam tortát, és sikerült úgy megcsinálnom, hogy Anna ebből semmit sem vett észre! Ez azért volt jó, mert nem áll meg a szó benne, így oda lett volna a meglepetés! :) 
Sonkás-sajtos tekercsem

Apa nem 6 éves volt, csak nem volt annyi gyertyánk :)     
Vasárnap reggel meghozták Anna új ágyát! Ezt nagyon vártuk, mert elegem volt már Bence rácsos ágyából, én alacsony vagyok, az ágy nekem magas, így szabályosan beleejtettem a gyereket lefekvéskor, mivel őt még mindig altatnom kell. Szóval nem volt ez jó így! Most,hogy Anna új ágyat kapott, Bence megörökölte Annáét, és sokkal jobb így! 
Az új ágy, még kupola nélkül, amit igyekszünk gyorsan beszerezni

Ez pedig Bence ágya lett


A rácsos ágyat áruljuk, ha valakit érdekel, még 6 napig fenn van a teszveszen! ;)



2010. november 22., hétfő

Feltétel nélkül...

Anna:Anya! Én téged szeretlek a legjobban!
Én: Engem? De hát én szoktam veled kiabálni...
Anna: Az nem baaaj... Attól még az Anyukám lehetsz! 

2010. november 19., péntek

Képek

Sörényes

Botanikus lesz!

Bódottá van!

Hát nem nagylány már?

Állatkertben Anyával

Mondom, hogy botanikus lesz! :)

Kis vagány

Vagyogatunk..

Ismét ellustultam, de, mivel a következő két hónapunk eseménydús lesz, biztos vagyok benne, hogy több mesélni valóm lesz.
A legfontosabb történés velünk: Apának van állása hétfő óta! Az utolsó utáni pillanatban jött ez, már kezdtünk belefulladni a sok számlába,csekkbe... Kell még 2-3 hónap, hogy legalább nullára küzdjük magunkat, de így, hogy látjuk a végét, ez már féllábon is menni fog :) (Apa teljesen kivirult, ismét a régi, és a családunkban is teljesen más lett a légkör.Végre!)
Anna mától ismét nincs oviban, megint beteg,a szokásos orrfolyás, ezen már meg sem lepődök, kicsit számítottam is rá, hiszen második hetet kezdtük az oviban. Ez nálunk a lélektani határ. Ha egyszer sikerül három hetet végig járnunk, esküszöm pezsgőt bontok!
Bence még bírja, de ,csak idő kérdése, hogy meddig...
Nekem tegnap méhszájseb fagyasztásom volt, és reménykedem benne, hogy nem kell műteni. 4 hét múlva kiderül, addig is szépen olvadok odalent.. :)
Közben óvatosan elkezdtem a karácsonyi ajándék ötleteket nézegetni,amíg Apának nem volt kilátásban állása, addig nem is fájdítottam a szívemet. Tippjeim már vannak, hogy miknek örülnének a gyerekek (ugyan miknek? Bárminek, ami zajos és villog! :) ), a decemberi büdzsé majd világossá teszi, hogy mi fér a fa alá. Idén szolíd karácsonyozás lesz, mert még jön mindkettőjük szülinapja is. Még jó, hogy Bence januárra tett át a születését, így addig is jön még egy fizu :)

2010. november 11., csütörtök

Bence nélkül

Nos kérem, az úgy volt, hogy úgy gondoltam, hogy mennyire jót tenne Annának (és nekem is), ha Bence kicsit a Nagyiméknál maradna. Csinálnánk egy csajos hetet, Anna biztosan odáig lesz, hogy csak vele foglalkozunk, egy kicsit nekem is könnyebb lesz az élet, hogy időben ágyba kerülök. :)
Elterveztük, Bence ott is maradt...
Anna már másnap reggel kérdezte, hogy: "Apa visszahoztad nekem Bencét?" Nem gondoltam volna, hogy ennyire fog hiányozni neki az Öccse. Azóta nap, mint nap megkérdezi, hogy mikor jön Bence, és nekem  rá kellett döbbennem, hogy ők ketten annyira összenőttek, hogy nem lehet elválasztani őket egymástól :)
Továbbá az is feltűnt, hogy Apának is, nekem is nagyon hiányzik Bencus. Nincs itthon a bohóc.. :) Csend van, és nem jó ez így.. 
Tegnap már annyira hiányzott, hogy este Apával videókat néztünk a fiunkról.. Mintha hónapok óta nem láttuk volna, pedig csak 4 napja van oda..
Amikor megszületett, nem mertem elhinni, hogy fogjuk annyira szeretni, mint Annát.
Most pedig számolom vissza a perceket, amikor hazajön. Már csak másfél nap! :)