2010. október 27., szerda

Kezdődik a takonykór...

Most mondja meg nekem valaki, mi ütött a Vénasszonyokba, hogy idén ősszel nem óhajtanak velünk lenni??
Én csak vártam, és vártam, hogy majdcsak lesz még igazi ősz, de sehol semmi, pedig az ősz az egyik kedvenc évszakom.
Köszönhetően a szuper időnek,máris elkezdődtek a betegeskedések.
Anna kezdte, de a Ribomunilnak és az orrmandula hiányának köszönhetően a takonykór 3 nap alatt rendeződött, ő már oviban is van. Közben az oviban kiderült, hogy 4 gyereket küldtek haza egyik nap, mert pöttyösen érkeztek, himlősek lettek. Tegnapra már a 32 főből 9-en voltak. Anna egy oltással rendelkezik, Bence pedig egyet sem kapott akkor, mert csak jövőre terveztük.
Így ment a telefon a doki néninek, hogy mit tegyünk, azt mondta, kezdjük el rögtön Bencénél az oltást. Az ő esetében jobban is félek kicsit a szíve miatt, a magas láz nem a barátunk...
Múlt hét kedden be is oltották. Tipikus pasi! A sztetoszkópnál elkezdte a hatalmas üvöltést, ez a "mondd,hogy ááá!" felszólításnál tetőzött, és mire a szúráshoz érkeztünk, már annyira kimerült, hogy nem volt ereje sírni ... :) 
Szóval oltás után másnap Bence is letaknyosodott, ő is megúszta pár napos kórsággal.
Aztán jött Apa.... Namármost, meg lehet figyelni, hogy a reklámokban mindig Apa fetreng, Anya ugrál körülötte a Neobizbasszal, és a takaróval. Nincs EGY olyan reklám sem, ahol Apa a csicska, és Anya van dögrováson! Hogy miért? Mert a férfiak genetikailag kódolva vannak, hogy minden betegségük alapból halálos benyomást keltsen...
Szóval Apa is eljátszotta a nagy beteget,végigaludta, amint a fülétől 20 cm-re szívom az üvöltő Bence orrát, az éjszaka mellettünk alvó gyereket sem vette észre, én pedig mantráztam magamban, hogy nem lehetek beteg, nem fér bele az időmbe és a büdzsébe sem!
Eddig bejött,bár tegnap óta kapar a torkom, de neeem, nem lehetek beteg!

Mellesleg a polipjaim még mindig az orromban, a műtét kicsit tolódik, mert közben a méhszájsebemet is hibernálni/likvidálni kell, ez most fontosabb. Remélem, hogy december elejére túl leszek mindkettőn..

2010. október 18., hétfő

Bence és a rendőrség

Pénteken Bencét a Keresztapja elkérte tőlünk egy órára, mondván, a barátnőjének akar dicsekedni  vele egyet. Elengedtem, de végig ott motoszkált bennem valami rossz érzés. Ez volt 4 órakor.
6-kor még sehol sem voltak, hívtam, azt mondta, mindjárt itthon vannak. Hétkor megint hívtam, hogy most már vacsora idő van, hozza Bencét. Ő meg mondta, hogy küldjem már Apát a csepeli benzinkúthoz, mert lerobbant..
Csodálkoztam, hogy robbanhatott le, amikor a kocsija a mindene, tuningolt Honda, de hát van ilyen..
Apa hazahozta Bencét, semmit sem mondott, én furcsáltam, hogy a fiam nem akar vacsorázni...
Aztán negyed 12-kor jött Keresztapu, és akkor vallottak színt.
Erzsébeten a piros lámpánál emelkedőn az előttük álló kocsi hátracsorgott, és koccantak. Kis koccanás volt, de a faszi tovább ment, mintha észre sem vette volna. Keresztapu minden piros lámpánál megállt, odament, hogy betétlap apukám, de a hapsi ismét tovább hajtott.
A csepeli benzinkútnál érte utol, ott kiszállt, benzinkutas csajt ráállította Bencére, és ment volna betétlapot intézni. A fickó ismét tovább akart hajtani, de a forgalom megfogta. Keresztapu a motorháztető elé állt,rátette a kezét, hogy álljon már meg, amikor is a faszi elkezdte 20-szal tolni Keresztaput, akinek a végén el kellett ugrani, mert nyomta a gázt a rohadék.
Így kint voltak a rendőrök, helyszíneltek,fényképeztek,tanuk voltak,stb. A pasi jogsiját elszedték,bírósági ügy lesz belőle.
Ez idő alatt a Rendőr bácsik mondták, hogy majd vigyáznak Bencére, így beültették az autóba, szirénázott a fiam, rádión beszélt a többiekkel :) Hordták ki neki a csokikat,kekszeket a shopból,bevitték, hogy válogasson csokit, másnap még 3 csokit találtam a kabát zsebében... Hát ezért nem evett a gyerek semmit :)
A fiam taposta a rendőrök lábát, közben röhögött, az autóban ugrált, vezetett,ők meg mondták, hogy milyen jópofa kiskölök :)
Én agybajt kaptam először, amikor el merték mondani, végül szerencse, hogy nem lett semmi gond, de kiderült később, hogy a faszi matt részeg volt, ha mondjuk nem 20-szal tolja meg Keresztaput, hanem padlógázzal, akkor honnan tudják, hogy a kisfiú a kocsijában kié is, kinek kell szólni,stb..
Másnap a szomszéd rokona volt a házban, aki szintén csepeli rendőr, kérdezte is tőle szomszéd asszony , hogy nem ő volt-e szolgálatban előző nap, mondta ,hogy nem, de mindenki a fiamról beszélt :)
Szóval kalandos útja volt Bencének :)

2010. október 6., szerda

Villantunk!

Amióta nincs dugó kisebbik gyermekem szájában, egyre gyakrabban villant fel valamit szókincséből, így adva a tudtunkra, hogy van még remény, egyszer csak éppen az a szó fogja elhagyni a száját, amire éppen mutat, és nem keveri az Anyát az Apával, a lámpát a lábával..
Nem vagyunk eleresztve szavak terén. Alapfokú nyelvvizsgához sem lenne elég a tudása, de mégis.. Alakul, napról napra többet "mond", és imádom, ahogy dumál.
Egy kis ízelítő az általa használt szavakból:
attiha -- ott van
ott    -- ott  (míly meglepő :) )
Apa -- Apa
Apa -- Anya
ijá --  virág
titta -- tiktak
tííta -- hinta
ajű -- halló,helló
vava -- kutyus
mííjá -- cica
popo -- pompom

Most, hogy így belegondolok, a "ne" és "de" szó hiányzik még a listából, és teljes a szótár kisfiamhoz :)
Ugye milyen ügyes? :)