2010. december 16., csütörtök

Dokinál gyerekekkel

Ma családi kirándulást szerveztünk: reggel ugyanis kontrollra mentem méhszájseb hibernálás ügyében.
Eleve két gyerekkel mire összemotyóztunk, 9-re értünk be. 
Hát mit mondjak, mi voltunk az elrettentő példa a folyosón,hogy miért is ne vállaljon az ember gyereket. Pláne kettőt!Mondjuk,akik ott ültek, azoknak már veszett fejsze volt, mert 90 %-uk pocakjában ott volt a reprodukciójuk..
10 perccel érkezésünk után kiderült, hogy a dokim vizsgáztat, a vizsga időtartama 2 óra. Micsoda?? 2 óra?? Annyi idő alatt a gyerekeim szétszedik a kórházat!
Bence teljesen meg volt kergülve, vagy minden létező szobába be akart nyitni, kezdve az öltözőtől az UH szobáig, vagy tilosban járt ,vagy lépcsőzött volna. Miután mindezt nem hagytuk, következett a hiszti: két kis kezét a szeme elé tette, és teátrális mozdulatokkal csapkodta az arcát, és bőgött.. Nem érte el a célját, mert minket nem hatott meg, a Kismamák/Papák pedig kiröhögték (ahelyett, hogy minket sajnáltak volna.. Na de majd megtudják..: )
Aztán Annának folyamatosan volt valami nyűgje, éhes volt, majd szomjas, közben folyt az orra, és többször is pisilnie kellett, mert hát tetszett neki a budi..
A negyedik ilyen sorozata után őt is kiröhögték.. Nekem csak a szemem tikkelt.
Anna elkezdett énekelni, közben a padon ülve lóbálta a lábát. Ugyanazon a padon egy nagy pocakos Kismama olvasott, a láblóbálással kicsit ringott a pad.. Na hát azokat a gyilkos szemeket,ahogy felpillantott a könyvéből.. Párszor szóltam Annának, hogy ne csinálja, de hát, ha a csaj ennyit nem bír ki,hogy énekelt mellette édesen egy 4 éves, közben enyhén ring a pad.. Majd ő is megtudja! :)
Bence azzal folytatta, hogy a 30 dkg Fornettit egyenként kiszedegette a zacskóból,egyet beleharapott, majd tömte a szánkba, hogy együnk már! Ellenkezni nem lehetett,mert jött a színpadias kiborulása.. 
A vége felé volt földhöz vágás is, itt már nem érdekelt ki néz, ki nem néz, és nem foglalkoztam vele,csak röhögtünk Apával :)
Gondolom nem kötötték össze az ott ülők az én arcomat a Tökéletes Anyuka képével, de nem is érdekelt már.
A doki végül megjelent, és hamar be is hívott,felteszem azért, mert túl hangosak voltunk,mint egy olasz család..:) 

2 megjegyzés:

  1. nahaaaaaaaat. . .ismeros :)) szegenykem. .nem semmi tortura lehetett..:)) na de minden rendben veled?pusz

    VálaszTörlés
  2. Igenigen! A méhszájsebbel minden ok!

    VálaszTörlés