Drámatagozat...

Arra a megállapításra jutottam, hogy ,amennyiben ezen az úton haladunk tovább, az én kisfiam igencsak el lesz kényeztetve..

Tudom,hogy ez elcsépelt szöveg, és mindenki ezt mondja alapjáraton a saját egyszem (kétszem) magzatára, de minden elfogultság nélkül mondom,hogy rá TÉNYLEG nem lehet haragudni! Sajnos azonban fiacskám nem csak zabálnivaló,de okos is, ezért ezt ő nagyon jól tudja, és ki is használja..

Pár szösszenet a hízelgés művészetéről:

Annával nagyon jókat játszanak együtt, de egy ideje eljött az az időszak,amikor mindkettőnek az a játék kell,ami éppen a másik kezében van. Általában Anna veszi el Bence játékát,legalább is egy ideig ezt hittem. Ennek oka ugyanis az volt, hogy a szobából mindig Bence sikítását hallottam,majd krokodilkönnyes sírását láttam. Ilyenkor szegény Annára rászóltam, és "visszaadtam" Bencének a játékát. Aztán pár hete rájöttem,hogy korántsem úgy van,ahogy én azt elgondoltam! Hanem éppen fordítva! Kilestem őket az ajtóból. Anna szépen játszik valamivel, Bence pedig venné ki Anna kezéből. Anna nem adja, Bence nagy beleéléssel rángatja, majd egyszer csak észrevesz az ajtóban, rám néz, elkezd hunyorogni,vicsorít hozzá,és kezdődik az ismerős sikítás,sírás..Jó színész,hagyjuk meg, ezzel eddig elérte a célját:  Oscar a zsebben, játék a kézben...

Amikor valamit szeretne, akkor odajön hozzánk,és az ujjunkat megfogva,húzva odavisz a kiszemelt vágyához. Nem kézen fogva, véletlenül sem,hanem kitépve az ujjunkat a helyéről (végül is van belőle 10..). Van,amikor azt mondom neki,hogy nem megyek, vagy,tudom mit akar,persze olyat,amit nem lehet,és ezért nem megyek vele. Miután rájön,hogy nem Fekete Laci,és képtelen egy mutatóujjnál fogva 50 valahány kilót (naná,hogy csaltam a súllyal :) ) elmozdítani, jön a hízelgés...Elkezd simogatni,közben könyörögve mantrázza,hogy baba,baba! Ekkor következik az,hogy nem tudok ellenállni..:)

Egyébként ez az ujjrángatás máshol is végigkísér..Én még ilyen gyereket nem láttam. Kb. 2 hete végre elkezdték érdekelni a könyvek. Namármost, érdeklődik,hogy mi micsoda a képen, de nem ám úgy,ahogy más gyerek: a mutatóujját odatéve "rákérdez" ,hogy mi az ott. Neeem, ő a bonyolultabb utat választotta. Az én mutatóujjam rángatja a képeken,mint valami manuális egeret. Tekergeti,hajlítgatja,éppen amerre a számára érdekes momentumok vannak én pedig javarészt nem látom,hogy mire is mutatok,mert vagy éppen csillagokat látok a kékült ujjaimtól,vagy pedig teljes takarásban vannak a képek..:)

Ha valami nem úgy van,ahogy ő elképzelte, jön a hiszti,lehasal,nekirohan az ajtónak, vagy lefejeli a mosógépet..Ezekről tudomást sem veszek már..Egy idő után próbálom odahívni,hogy átöleljem,de ő hátrál,és azért sem jön. Aztán gondolom leesik neki,és  elfogadja,hogy nem kaphatja meg,amit akar, olyankor jön ölelgetni,simogatni..:)

Csupaszív, és boldogság gyerek, mindig megnevettet minket,annak ellenére, hogy a szókincsünk vetekszik egy háromlábú delfinével  ;)

Szóval ezek után csodálja valaki,ha nem tud az ember lánya haragudni rá?