2011. augusztus 26., péntek

Dicsekedhetek?

Olyan régen írtam már pozitív dolgokról, hogy úgy gondoltam, éppen ideje egy kicsit dicsekednem is, elvégre a gyerekeimről szól ez a blog, vagy mi a szösz, és egyáltalán nem ilyen negatív, borús velük az élet, csak mostanában valahogy minden összejött.

Anna a nyári kihagyás után a héten kezdett ismét oviba járni, életében először egész napra. Ilyenkor még nyári ügyelet van az oviban, de hatalmas szerencsénkre éppen az Óvónénink és a Dadusunk az ügyeletesek!
Kriszti néni (Óvó néni) már a második napon elkezdett áradozni Annámról. Elmondta, hogy mennyit változott a nyáron, mert eddig sem volt vele semmi gond az oviban, de jellemzően egyedül játszott, leginkább szerepjátékozott. Most viszont bandázik, szervezkedik. 
Aztán elmesélte, hogy "Repül a , repül a " játékot játszottak, és a "Repül a pingvin" -nél minden gyerek feltette a kezét, kivéve Anna, aki elmagyarázta a többieknek, hogy nemnem, a pingvin totyog, majd elmondta hol él, mit eszik,hogy születnek a kis pingvinek. Kérdezte Kriszti néni, hogy voltunk-e állatkertben, hát még tavaly ősszel, de Annát nem igazán kötötte le semmi azon kívül, hogy szerinte megette a láma a kezét, sőt, tőből leharapta....Kissé élénk a fantáziája a gyereknek, dehát ezt eddig is tudtam... :)
Ma a munkahelyemen voltunk bent a csajszimmal, és ott is sikere volt, az okos, szép, és kedves jelzőket hallottam a legtöbbet .:) 
Ilyenkor gondolkozom el, hogy akkor mégis csak sikerült valamit felmutatnom Anyaként, ha már ennyi dicséretet kap lánykám, mégis csak az én (mi) "eresztésünk"... Egy idő után az ember annyira elmerül egy-egy probléma megoldásában, hogy időközben elfelejti értékelni az igazán pozitív, értékes dolgokat.
Mert lehet, hogy elalváskor cumizik még, hogy nem tudunk a pelusról leszokni, vagy néha rájön a hiszti, de illedelmes, okos, szépen beszélő, érdeklődő,kedves kislány. Nem is értem, mit akarok én még?! :) :)


(Ovi part sokadik: végül sok telefonálás és könyörgés árán sikerült a 2 gyereket egyazon intézménybe terelnem! )




2 megjegyzés:

  1. Hurrá!!! Egy helyen a két gyerek...kicsit könnyebb!

    Nyugodtan legyél büszke mindkét gyerekre és a magad nevelésére. A visszajelzések arra is jók, hogy igazolást kapunk, nem vagyunk túl elfogultak, hisz mások is így látják, mint mi! Cumi, pelus...részlet kérdés! Ettől sem jobb, sem rosszabb természetű nem lesz, sem butább, sem okosabb.....nincs jelentősége...1-2 hét, vagy hónap, mi egy ember életében?

    Hogy az oviban Anna már "bandázik" az is nagyon jó!!!!!! Már igazi közösségi gyerek!! Gratulálok!

    VálaszTörlés
  2. Gratula Csibi :))) es egy meleg oleles!!!En is buszke vagyok ratok!! ja es nem mellesleg Nagyon hianyzol :( pusz

    VálaszTörlés