2012. április 23., hétfő

Újra alkalmazott szokások

Vannak dolgok a fejlődés során, amiket az ember sajnál, hogy véget érnek, és vannak, amiknek örül. 
Aztán vannak olyan dolgok, szokások is, amiknek elhagyásánál azt hisszük, mennyivel könnyebb is lesz az életünk, végül rá kell jönni, hogy éppen az ellenkezője, sokkal nehezebbé válnak nélkülük a napjaink.
Sajnáltam, hogy vége a pempős ételek főzésének, imádtam, hogy akkor még ettek, nem válogattak. Sajnáltam, hogy vége a babaillatú korszaknak,azt, amikor vége lett a szopinak.
Örültem, amikor Anna végre szobatiszta lett (bár nagy merészség ezt kijelenteni, mivel teljesen még mindig nem az), örültem, hogy nagy nehezen leszokott a cumiról, hogy ezt Bence magától tette meg, és boldog voltam, amikor a cumisüveg is a múlté lett Bencénél.Madarat lehett volna fogatni velem, amikor Anna először felöltözött egyedül.
Ugyanígy örültem balga módon, amikor elhagyták a nappali alvást..
Amíg itthon voltam velük, rendszeresen fél 2-kor fellőtték a pizsit, és Anna 1, Bence 2, 2 és fél óra durmolást lenyomott. Persze megvolt ennek a böjtje is, mer Bence este nem akkor volt fáradt, amikor mi igen, így nehezebben aludt el.
Anna mindig is jó alvó volt, sosem ellenkezett, de Bencénél eljött az az időszak, amikor nem akart aludni, úgy kellett elkapni a lakásban, bevinni a szobába, kicsit az ölemben lecsillapítani, azután pedig aludt is.
Neki sokkal kevesebb az alvásigény, mint a Nővérének,ő a bölcsiben is nagyon ritkán alszik.
Aztán jött az én haematomás-fekvős időszakom, és a hátam közepére kívántam a délutáni macerát. Bencét felemelni sem lehetett, és, miután Bence nem aludt délután, így Anna sem. Meggyőztem magam, és örültem,hogy végül is jó lesz ez, este hamarabb alszanak el..
Mekkorát tévedtem...Anna egy idő után teljesen kifordult magából, hisztis lett, minden apróságon elsírta magát (pl. véget ért a tv-ben a kedvenc meséje), olyan hisztirohamokat lezavart, hogy megijedtünk tőle.
Nem tudtuk mi baja, mi változott meg, 1 hónap kellett, hogy rájöjjek: hulla fáradt. 
Reggel 6- negyed 7 körül ébred, köszönhetően a szomszédoknak... Napközben nulla alvás, aztán este fél 9-kor alszik el, és van, hogy akkor sem teljesen mélyen, mert a felső szomszédék akkor is kitesznek magukért..
Szóval 3 napja visszatértünk a nappali alváshoz. Azóta, mintha kicserélték volna Annát, sokkal nyugottabb,kezelhetőbb. Nem mondom, Bencével hadakozunk, dobálja a Maciját, Rongyiját, ott fekszem mellette, és piszkál, de feladja egy idő után ,és ő is alszik..
Nyáron nem tudom, hogy fogom ezt kivitelezni, mert akkor a házban lévő gyerekek itthon lesznek,de addig is élvezem a nyugalmat és csendet...:) 

2 megjegyzés:

  1. De jok is azok a kis delutani szundik :)...

    VálaszTörlés
  2. Liebster Blog

    A szabályok:
    - Írj egy bejegyzést, amelyben közzéteszed a Liebster-Blog képet, és másold be ezt az útmutatót.
    - Linkeld be annak a személynek a blogját, akitől a díjat kaptad, és hagyj nála egy hozzászólást, hogy elfogadod a díjat.
    - Ezután gondolkodj el, melyik az az 5 blog, amelyiknek tovább szeretnéd adni a díjat, linkeld be őket a bejegyzésedben, és értesítsd őket, egy hozzászólásban jelölésről. (olyan blogolókat részesítsd előnyben, akiknek 200-nál kevesebb követője van)
    - Írj 5 dolgot magadról

    És akiknek tovább adnám a díjat:
    Ági
    Barbi
    Alex
    S.W.
    R.S.H.

    VálaszTörlés