2010. március 31., szerda

betegségbetegségbetegség...

Hát nem is tudom jó ötlet -e megint ilyen destruktívnak lenni, de jót keveset tudok írni.

Visszatértünk március 16-án az oviba, ahol sikerült megdönteni a rekordunkat,kemény 4 napot járt Anna egy huzamban!
19-én este már éreztem, hogy nem OK valami, reggelre már folyt is az orra.Nem ragozom, ma 31-e van, és Annának még mindig folyik az orra, és köhög.. 5 nappal Anna betegsége után Bence is elkezdett tüsszögni. Persze sejtettem én, hogy ő sem ússza meg.
Azóta ő is beteg, neki láza is volt, aminek a szíve miatt nem örülök annyira,aztán hétfőn már kutyaugatás szerűen köhögött.
Ekkor fogtuk őket, és elvittük az orvoshoz. Eredmény: A 2 gyerek közül Bence elég beteg, Anna szerencsére már kifelé jön belőle. Bence viszont kapott antibiotikumot, antibigyós orrcseppet, köptetőt.. Egész nap elszüttyögök a gyógyszerek beadásával, de szerencsére olyan ügyes kishapsi, hogy beszedi zokszó nélkül.
Én is voltam orvosnál, 4. hete félsüketen létezem, a jobb fülem kiiktatta magát. Nem fáj, csak dugesz van benne, és cseng.
Elmentünk magán fülészhez, mert ebben a hatalmas, majd' 30 ezres városban nincs egy sztk fülészet.. Kidugított, aztán mondtam, hogy baromira fáj a torkom. Belenézett, majd közölte, hogy gégegyulladás.Jajj de jó!!
Gégediétára fogott: sem meleg, sem hideg, sem fűszeres és szénsavas nem érintheti számat :) Na és a lényeg: BESZÉD NUKU!
Na most aki ismer, el is táthatja a száját, mert nincs nagyobb vágyam annál, hogy ne kelljen beszélnem. NEKEM! (na akkor hogy fájhat? Na hogy?? Rohadtul!) Persze ez nem megy.. 2 gyerekkel nem is magyarázom tovább, a jelbeszédet sajnos (vagy hál' Istennek) nem értik, így marad a "gyerele, nenyúljhozzá,nepiszkáldmármertelveremakezed, mostmértkellmindigkiabálnomnemsajnálodAnyát?" kezdetű utasítások...
Bencét nemsokára vinnem kellene a "mumusoltásra" ,ez a 15 hós oltás.. Megpróbálom eltolni, elvileg ehhez az oltáshoz 4 hét lázmentes állapot kell, ami nálunk megdőlt.
Ennek az oltásnak sok mellékhatása van, úgyhogy beszerzem hozzá a szükséges homeos cuccokat, hátha segítek vele valamit..
Itt egy homeos cikk táblával az oltások mellékhatásának enyhítésére:

http://www.csaladinet.hu/hirek/eletmod/egeszseg_orvos-valaszol/9863

2 megjegyzés:

  1. sajnálom gyógyuljatok meg ++++ Gergő három hónap után most először volt két hetet egy folyamban oviban szóval kitartás.És mára belázasodott :(

    VálaszTörlés
  2. nahát idetévedtem én is. jó látni a kis drágákat, ahogy cseperednek!!!
    jobbulást!! átérzem, mi is próbálkoztunk bölcsivel az ősszel, de nem vált be a sok betegség miatt, nem érte meg. Na a mi esetünk azért eléggé spéci ugyebár...
    további szép napokat, most már majd ide is be-bekukkantok! :)
    Kata

    VálaszTörlés