Nem jó ez így

Mostanában egyre inkább sárkány vagyok a gyerekekkel, és ez így nagyon nem jó.

Észrevettem, hogy nem úgy reagálok dolgokra, ahogy az egyébként jellemző lenne rám. Feszült vagyok, és azonnal magas C-n kezdem, főleg Annával.

Azt hiszem változtatni kell, mert bármit is csinának, legyen az a legkisebb csíny ,én a mostani lelki állapotomban rögtön a dolgok negatív oldalát nézem. Ideges leszek, ha kiborítja a vizet, ha nem pakol össze, akkor nem könyörgök neki háromszor is, hanem már első alkalommal fenyegetem, holott lehet, hogy megcsinálná , ha még egyszer-kétszer kérném rá.. Utána meg sajnálom a gyereket, hogy nem volt türelmem hozzá, de persze akkor már késő..

Olyan furcsa, mert tudom, hogy a gyerekek nem mini felnőttek, mégis sokszor azt veszem észre, hogy olyan dolgokat várunk el tőlük, amit magunktól. Csodálkozunk, hogy miért hisztizik, miért dacol, miért felesel,miért nem pakol.. Pedig egyszerű: mert GYEREK, és nekünk kell megtanítani a rendre!

Szombaton sírtam egy sort, mert Anna feleselt. Mondtam Apának, hogy nem tudom mit rontottam el, hogy visszabeszél. Apa nem élte meg olyan tragikusan, annyit mondott, hogy semmit sem rontottam el, gyerek, és próbálja a határait, amit nekünk most kell megszabni.. Ő miért tudja ilyen egyszerűnek látni a dolgokat?

Szóval úgy döntöttem, hogy nagy levegőt veszek, az élet pozitív oldalát nézem, ha kiborul a víz, feltörlöm, és örülök, hogy lemosta az asztalt ...  :)

(Miközben ezt írom, Bence a fotel tetjére mászott...Ebben mi pozitívat is véljek felfedezni??? :) )